Beszélnünk kell
Tanácsadás

Babagenetika Egyesület

Ügyfél
Babagenetika Egyesület
Ország
Magyarország
Projekt típusa
Edukációs & Társadalmi Célú Kampányok
Emberi Szemmel Színes - Online Interaktív Kiállítás

Mint a legtöbb civil szervezet, úgy a Babagenetika számára is fontos a társadalmi érzékenyítés és az edukáció.

Az egyesület megkeresett minket, a BURIBA reklámügynökséget azzal a céllal, hogy szeretnének egy interaktív marketing kampányt, melynek központi témája az empátia és az érzékenyítés legyen.

Az együttműködésünk gyümölcseként több, mint 5000 (!) megrendítő és megható személyes történetet kaptunk a Babagenetika meglévő és új (!) tagjaitól, valamint a Kreatív Hipnózis versenyen Sokszínűség kategóriában Bronz díjjal (!) jutalmazták a gamifikációra épülő társadalmi célú kampányunkat.

Mindannyiunk számára megtiszteltetés volt a dobogón ott állni egy „kis”, akkor még kevésbé ismert nonprofit szervezet képviseletében olyan világmárkák mellett, mint a Coca Cola, amely teljesen más büdzséből és erőforrással a hátterében került a legjobbak közé.

Az együttműködés kezdeteire visszatérve, nálunk ügynökségi alapelv, hogy mi 3-5 kreatív koncepciót tárunk az ügyfél elé – legyen szó akár civil szervezettől vagy kereskedelmi vállalattól érkező megkeresésről.

A választás egy interaktív online kiállításra esett. Tudniillik, hogy nekünk, a BURIBA reklámügynökségnek, a gamifikáció a szakterületünk. Ez alatt azt értjük, hogy abban hiszünk, hogy egy kampány akkor emlékezetes és igazán jó:

  • ha a célközönség úgy találkozik a kampánnyal, hogy nem érzékeli, hogy egy reklámot néz
  • hogy a célközönség magától késztetést érez rá, hogy „bevonódjon”, interakcióba lépjen a márkával
  • ha élvezi/fontosnak tartja a számára megjelenített kampányban való részvételt
  • ha a kampány valamilyen féle változásra készteti a felhasználót viselkedésében – rövid és hosszú távon is

A Babagenetika Egyesület az alábbi szempontok figyelembevételét kérte tőlünk a koncepció kidolgozásánál:

  • Az empátia legyen középpontban
  • Foglalkozzunk az előítéletekkel, az elhamarkodott véleményalkotással és azok negatív hatásával
  • Emeljük ki az egyesület számára fontos témákat, amikkel a Babagenetika közössége azonosulni tud, mint a gyerekvállalás, termékenységi gondok, családtervezés, orvosi bánásmód, várandósság alatt előforduló egészségügyi gondok
  • Próbáljuk ki a gamifikációt 🙂
  • Legyen interaktív

A díjnyertes, gamifikációra épülő marketing koncepciónk az alábbi mechanizmusra épült:

  • Egy online galériába feltöltöttünk különböző képeket, melyekkel a Babagenetika célközönsége azonosulni tudott személyes érintettség miatt
  • A feltöltött képek mind fekete-fehérek voltak, és mikor a felhasználó megnyitotta őket,  akkor egy figyelemfelkető, durva, bántó, ugyanakkor hétköznapokban túl sokszor, túl könnyen hangoztatott előítéletet olvashatott a kép témájáról, a képen szereplő emberről
  • Majd a felhasználó nézőpontot válthatott, és elolvashatta, hogy a képen lévő személy hogyan érzi magát az adott szituációban, milyen gondolatai, érzései vannak (érzékenyítés)
  • Miután a felhasználó megismerte mindkét nézőpontot – az ítélkező és a kritizált személy gondolat- és érzésvilágát is, kialakíthatta a saját véleményét, melynek keretén belül szövegesen hozzászólhatott a képhez
  • Ha a felhasználó végignézett egy adott képet minden szempontból a galériában, akkor az adott kép kiszínesedett számára (empátia)
  • Mivel a gamifikáció általános ismertetőjele a nyereményjáték, ezért a kampány során releváns nyereményeket is felkínáltunk
  • Minél több képet nézett végig a felhasználó mindkét szempontból – vagyis minél több időt töltött a Babagenetika kampányával, tehát minél jobban megismerte a civil szervezet alapértékeit és eközben minél tanult a kimondott szavak súlyáról (edukáció, érzékenyítés) – annál nagyobb eséllyel vett részt a sorsolásban

Az Emberi Szemmel Színesen játék eredményei:

  • Több mint 5000 nagyon személyes történet, hozzászólás érkezett, melyek egytől egyik megrendítő, megható, végtelenül szomorú vagy olykor reményteljes, de mindenképpen valóságos tapasztalatok és emlékek voltak – Itt nagyon fontos megemlíteni, hogy csupán néhány tízezer forint hirdetési keret volt, nem volt influenszer marketing, az eredményeket organikusan értük el.
  • A Babagenetika Egyesület széles körben ismert lett, a célközönsége számára az elsőszámú, hiteles forrás és empatikus segítőszerv lett
  • Számtalan sajtómegjelenést hozott – online, nyomtatott sajtó, rádió és tévéinterjúk
  • A gamifikációra épülő marketing kampány közvetetten hatással volt még a beérkező Adó 1%-os fejajánlásokra is (több felajánló, magasabb bevétel)
  • Bronz díjat kapott Sokszínűség kategóriában a Kreatív Hipnózis marketing versenyen – a Coca Cola mögött végeztünk a dobogón!

Az egykori játék az alábbi linken kipróbálható: https://buriba.com/emberiszemmel/

Amennyiben egyesületként, alapítványként vagy non-profit kft-ként te is szeretnél a megszokottól eltérő, gamifikációra épülő edukációs, PR vagy adományösztönző marketing kampányt indítani, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot.

 

 

 

 

érdekelne, hogy a céged hogyan tudna kitűnni a versenytársak közül? kérdezz meg minket. írj nekünk még most.
Megszakítás