Richter Anna Díjat nyert a gamifikációs kampányunk
Az egészségügyben is szükség van marketing gamifikációra, melyet az elnyert Richter Anna Díjunk igazol. Edukáció csak is játékosan!
BURIBA reklámügynökségünk Richter Anna Díjat nyert egy egészségügyi gamifikációs pályázattal
Ismét megtiszteltetés érte BURIBA reklámügynökségünket! Korábban, a Richter Anna díjas szervezet, a Tudatos Gyógyszerhasználat Egyesület kért fel minkét, hogy két társadalmi célú gamifikációs aktivitást – Facebook és website alapú játékokat – készítsünk el számukra. Online aktivitásaink mind a célközösség és mind a Richter Anna Díj szervezői körében elsöprő sikert arattak. Idén pedig az a nagyszerű megtiszteltetés ért minket, hogy már a Richter Anna pályázat megírásában is részt vehettünk! Sőt, pályázati anyagunkkal díjat nyertünk egy civil szervezet – a Babagenetika Egyesület számára.
BURIBA reklámügynökségünket az egyesület azzal kereste meg, hogy dolgozzunk ki egy olyan aktivitást, mely segít a szülőknek a várandóság alatt. Az egészségügy területén a legfontosabb a hiteles információ átadása úgy, hogy az közérthető legyen a laikusok számára is. Számtalan honlap, közösségi média projekt és mobil alkalmazás van, amely a korábban említett célt próbálja szolgálni – de a legtöbb többnyire szárazon, interakció nélkül beszél az egészségről és a rendellenés tünetekről. Pontosan ezért mi bevetettük azt, amiben egyediek vagyunk a marketing és az egészségügy területén is. A pályázatban gamifikációs funkciókkal és a játékmechanizmusokban alkalmazott motivációs lépésekkel alkottuk meg az egyesület legújabb kampányát. És szereztünk is vele egy Richter Anna Díjat a szervezetnek!
A BURIBA Reklámügynökség a civil szervezetek szolgálatában
BURIBA reklámügynökségünk már számos sikeres társadalmi célú, edukációs kampányt készített hazai és nemzetközi civil szervezetek számára. A Babagenetika Egyesülettel is más éveken keresztül sikeresen együttműködtünk, és projektjeink számos marketing díjat és elismerést szereztek. Íme 3 marketing kampány, amiről a sajtóban is széles körben lehetett hallani:
- a Kreatív Hipnózís bronzdíjat elnyerő gamifikációs kampányunk, – az Emberi Szemmel Színesen érzékenyítő edukációs játék,
- a BURIBA reklámügynökségünk által írt TEDx beszéd, melyet Sevcsik M. Anna adott el a budapesti TED színpadán, valamint
- a Tente Baba Tente című ARC óriásplakátunk, melyet az ARC kiállításon lehetett megtekinteni, és mellyel élő reggeli TV műsorba is bekerültünk.
A gamifikáció az edukáció és az információátadás leghatékonyabb eszköze
A BurokBrigád nevet viselő pályázatunk célja az volt, hogy egy interaktív gamifikációs mechanizmussal edukáljuk a szülőket, és segítsük őket a gyerektervezési folyamatban, a várandósság és szülés során egészen a gyermek egy éves koráig. Az elképzelésünk egy olyan izgalmas online platform, ahol a leendő szülők kalandos és interaktív módon kiutat találhatnak a várandóssági vizsgálatok útvesztőjéből. Éppen ezért egy labirintusként álmodtuk meg játék mechanizmus alapjául szolgáló honlap design terveit.
Nemzetközi közvéleménykutatások és marketing elemzések ezrei azt mutatják, hogy legalább 40%-kal hatékonyabb a kommunikáció márka és a célközönség között, és közel 70% magasabb a márka iránti lojalitás a játékos kampányok hatására. Különösen igaz ez az egészségügyben.
Közönségdíj az interaktív gamifikációs és edukációs kampányunkért
A kezdetektől fogva a projekt hatalmas népszerűségnek örvendett, amelyet a Richter Anna Díj Közönségdíjának elnyerése csak tovább erősített. Az online szavazás kezdetén rögtön meggyőző fölénnyel vittük el az első helyet a többi pályázattal szemben, és több mint 40 ezer szavazatot kaptunk a gamifikációs projektünket támogató közönségtől. Ez az eredmény az Egyesület elhivatott szakembereinek és BURIBA Reklámügynökségünk kreatív csapatának összefogását dicséri.
Nem véletlen, hogy edukációs kampányunk az elmúlt 5 év legtöbb szavazatát kapta a Richter Anna Díj közönségszavazásán. Íme egy Facebook videó a díjnyertes pályázatról, melyről a BurokBrigád orvosi csapata számol be:
A Richter Anna Díj oldalán további képek és információ található a BURIBA reklámügynökségünk által megnyert BurokBrigád pályázatról.
A BURIBA Reklámügynökség elsőszámú reklámügynök a gamifikációs szolgáltatások területén
Reklámügynökségünk kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a gamifikációs kampányok terén, és már korábban is több elismerést és díjat nyertünk, köztük a Richter Anna Díj versenyén is.
Ezen tapasztalatunk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Richter Anna Díj során a mi pályázatunk a döntősök közé kerülhessen, és az utolsó fordulóban nyertesként távozhassunk. Megtiszteltetés számunkra, hogy egy civil szervezetnek, mint a Babagenetika Egyesület is olyan kampányt találhattunk ki, ami sikerre van ítélve – legalább is azzal kezdődött. A pályázat megnyeréséhez szignifikánsan hozzájárultunk, és további sok sikert kívánunk az egyesületnek a projekt kivitelezésében.